TANSZÉKI TERV 3 – SOLYMÁR

A Solymár települési szintű és építészeti problémáival foglakozó Tanszéki terv 3. (volt Kiskomplex) tervezési tantárgyban a tanszék tapasztalatainak továbbfejlesztésével alakítottunk ki egy olyan – elsősorban – építészeti tervezési tárgyat melyben, a környezettel, településszerkezettel, településképpel való ismerkedés hangsúlya mellett, ezeknek az épített környezetre gyakorolt hatása a félév épülettervezésének elsődleges kiindulópontja.

A településszerkezet épületekre gyakorolt hatása mellett a félév során azt vizsgáltuk – közös és kiscsoportos munkában -, hogy az épületek és az általuk generált terek milyen módon hatnak vissza a városi terek formáira és használatára.

A félév folyamatában különösen nagy szerepet kapott a település meglévő potenciáljainak és erőforrásainak felmérése, és célunk volt az ehhez építészetileg és környezettudatossági szempontból is illeszkedő beavatkozás megtalálása. A féléves munka során az alábbi szempontokat is érintettük: hagyományos településkép, hagyományos anyaghasználat és korszerű építészet, fenntarthatóság, közösségi építészet és építészeti viszonyulás egy karakteres települési környezetben.

A tervezési feladat során Solymár teljes településének vizsgálata után, a léptékek folyamatos szűkítése és az egyes építészeti problémákra való „rázoomolás” után jutottunk el az épület és közvetlen környezetének léptékéig. A tervezési félév során 6-7 fős csoportok dolgoztak együtt a vizsgálatok és a koncepcióalkotás szakaszában, míg az egyes épületek tervei önálló munkával készültek.

A félév hallgatói:

Császár Rita Dóra, Nyerges Judit Petra, Stefanics Luca, Sófalvi Ors Akos, Rinzaan Erdenejargal, Ober Márton, Csúsz István, Fekete Zsófia, Kész Borbála, Kis Alexandra, Kovácsik Levente, Pintér Réka, Dávid Sándor Attila, Feld István Márton, Laczó Dániel, Bálint Rozália, Molnár Nikolett, Vámosi Dóra, Mercz Mária, Gerzsó Szilárd, Koncz Annamária Blanka, Kovács Melinda, Marsal Zsófia Éva, Németh Zsófia Anikó, Polyák Dóra, Lóránt Zsófia, Nagy Eszter Anna, Mészáros Zsuzsanna, Varga Éva Sára, Táncsics Judit, Kunyik Gergely

Oktatók:

Szabó Árpád DLA egyetemi adjunktus, tárgyfelelős: Dobos Botond meghívott oktató; Sándor Gergely meghívott oktató; Vermes Dániel egyetemi tanársegéd; Vörös Tamás egyetemi tanársegéd, valamint Dr. Meggyesi Tamás professor emeritus és Pálfy Sándor DLA tanszékvezető egyetemi tanár

A TANSZÉKI TERV 3 tárgy 2010 őszi félévében SOLYMÁR-ra született terveiLink