HELYIÉRTÉK – 2008

helyiertek2008

A városépítés oktatásának központi kérdése a hely megismerése. érzékelése. sokrétűségének megőrzésére. Tárgyainkban a vizsgálatok eredményeként a hallgatók átfogó képet alkotnak az adott területről: afféle térképeket készítenek, melyen az értékek mellett o problémákat is rögzítik. Megismerkednek o város múltjával, hogy megsejthessenek valamit ormok jövőjéről. Tanszékünkön tárgyaink mind féléves tematikájukban. mind feldolgozott helyszíneik kiválasztásakor az épített örökségünk gazdagságának megismerését, érzékelését és sok-rétűségének megértését fűzik ki célul. Noha a tervek nem oldják meg minden részletében o települések városépítészeti kérdéseit, mégis – az egyetemi oktatás sajátos. kivételezett helyzetéből adódóan – a sablonos megoldásoktól és o külső. befektetői nyomástól mentesen, sokszor újszerűen és érzékenyen közelíthetnek városaink szövetéhez. így az épített örökség értékeit figyelembe vevő munkák születhetnek.

A HELYI ÉRTÉKEK VÉDELMÉN ALAPULÓ FÉLÉVEK HALLGATÓI MUNKÁI – ADATBÁZIS, KIADVÁNYOK